Kiss Gergő

Kaposvári Egyházmegye, I. évfolyam

Kiss Gergőnek hívnak. 2007-ben születtem Győrött. 2025-ben érettségiztem a győri Richter János Zeneművészeti Szakgimnáziumban orgona szakos növendékként.

Az Isten és az Egyház szeretete egészen kiskorom óta meghatározó az életemben. Mindig szerettem volna pap, kántor és orgonista lenni. Ez utóbbi területen életem eddigi szakaszán sikerült kibontakoznom, fejlődnöm, versenyek és koncertek által kicsit megismerni a nagyvilágot, valamint a győri székesegyház zenei életébe volt szerencsém 6 évig bekapcsolódni. Ez idő alatt szemem előtt tartottam a papság kérdését is. Hosszú imádságos útkeresés után sikerült meghallanom véglegesen a hívó szót, így elhatároztam, hogy szeretnék az orgonapadról az oltárhoz költözni és papként szeretném szolgálni az Urat és az ő népét. Így személyes jó tapasztalataim és Varga László püspök atyával való beszélgetések után, felvételemet kértem a Kaposvári Egyházmegye papnövendékei közé.

Hálás vagyok mindazoknak akik idáig elkísértek. 

Kérem a kedves Olvasót, imádkozzanak értünk, hogy formálódásunk gyümölcsöző legyen itt a Szemináriumban és megvalósuljon bennünk a Teremtő szándéka.