Szombathelyi Egyházmegye, V. évfolyam

Marton Balázsnak hívnak, 2003-ban születtem Celldömölkön. Jánosházán nevelkedtem. Vallásos nevelésben volt részem már gyermekkoromtól fogva. A Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában végeztem az általános iskolát. Minden hétvégén jártunk szentmisére a Keresztelő Szent János Plébániatemplomba és jártam hittanra. 2012-ben elsőáldoztam, amikor először vettem magamhoz az eukarisztiát akkor éreztem először a hívást a papi szolgálatra, de még nem vettem annyira komolyan mivel fiatal voltam. Továbbra is jártam szentmisére és a hittanra. Az általános iskolát elvégezve a tanulmányaimat a Sümegi Kisfaludy Sándor Gimnáziumban, Kollégiumban és Alapfokú Művészeti Iskolában folytattam. 2018-ban bérmálkoztam Hosszúperesztegen a Szent István királyról nevezett templomban és amikor a Szentlélek lelki ajándékait megkaptam tovább erősödött bennem az érzés, hogy Isten hív a papi szolgálatra és akkor ki tudtam mondani az igent. 2021-ben az érettségi után beadtam a jelentkezésemet püspökömnek, aki felvett a papnövendékek sorába. A győri Brenner János Hittudományi Főiskolára küldött tanulmányaim folytatására. Négy évet tölthettem el ebben az intézményben. A győri szeminárium bezárása miatt a megyéspüspököm úgy döntött, hogy a Központi Papnevelő Intézetben folytassam a papságra való készületemet.
Kérem kedves olvasókat, hogy imádkozzanak a papnövendékekért és új papi hivatásokért!