Koller Péter Bálint

Székesfehérvári Egyházmegye, I. évfolyam

Koller Péter Bálint vagyok, a Székesfehérvári Egyházmegye papnövendéke. 2005-ben születtem Veszprémben, és körülbelül egy hónap híján tizenöt boldog évet tölthettem el itt. Gimnáziumi tanulmányaim megkezdése előtt Székesfehérvárra költöztünk, ahol öt áldásos éven át tanultam és formálódtam. 2025 őszén vonultam be a Központi Szemináriumba.

Az érettségi előtti egy-két évben fogalmazódott meg bennem komolyan a papság gondolata. Végül úgy döntöttem, hogy jelentkezem, és kérem Excellenciás és Főtisztelendő Spányi Antal Megyés Püspök Urat, hogy vegyen fel a Székesfehérvári Egyházmegye papnövendékei közé.

A 2025/2026-os tanév kezdetétől vagyok a Központi Papnevelő Intézet szeminaristája, és ugyanekkor kezdtem el teológiai tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának hallgatójaként.


Kérem a kedves Olvasót, hogy imádkozzon a papságért és a papnövendékekért, valamint az új papi hivatásokért.


„Vigyázzatok, tartsatok ki állhatatosan a hitben, viselkedjetek bátran, legyetek erősek. Minden dolgotokat intézzétek szeretettel.” 1Kor 16,13-14