Mesics Richárd

Mesics Richárd Jánosnak hívnak. Székesfehérváron születtem, 2000.november 21-én, egy négygyermekes család első gyermekeként. Gyerekkoromat teljes egészében szülővárosomban töltöttem. A szüleim már kiskoromban is nagy hangsúlyt fektettek a vallásos nevelésre. Alsósként a Szent Imre Általános Iskolába jártam, majd tanulmányaimat a Ciszterci Szent István Gimnáziumban folytattam és itt szereztem meg érettségi bizonyítványomat is.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert középiskolás éveim végére már határozott elképzelésem volt a jövőmet illetően. Utólag visszatekintve, a Jóisten egy hosszú folyamaton keresztül terelt engem a papi hivatás felé, s talán a legjobbkor szólított meg, mert így rögtön a gimnázium befejezése után jelentkezhettem a szemináriumba, ahova sikeresen felvételt is nyertem, s megkezdhettem tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán.

Életemből lehetetlen lenne kihagyni két fajsúlyos tényezőt. Az egyik a labdarúgás. Több éven keresztül fociztam versenyszerűen amatőr szinten, általános iskolásként, később gimnazistaként is.

A másik dolog a cserkészet. Már gimnáziumi tanulóként ismerkedtem meg a mozgalommal, de ez idő alatt is rengeteget fejlődtem általa testileg-lelkileg, s számtalan élménnyel gazdagodtam. Később elvégeztem az őrsvezető-képzőt, majd elkezdtem alsós korosztályú gyerekekkel foglalkozni. A segédtiszt-képzést is elkezdtem, de egyelőre nem fejeztem be, ám a közeljövőben erre is szeretnék sort keríteni. Szeretném, ha minél több emberhez jutna el ez a fantasztikus közösség és mindenkit hasonlóképpen tudna segíteni a formálódásban, mint engem. Ehhez szeretném hozzátenni a magam munkáját is, ezért későbbi terveim között is szerepel a cserkészet, melyet majd, lehetőségeimhez mérten, később is szeretnék támogatni és művelni.

Nem tudnék konkrét dolgot mondani, hogy az életemben melyik tényező volt az, ami a hivatásom kérdésében döntésre bírt. Az biztos, hogy az atyák ”Miért lett pap?” kérdésre adott válasza sokáig újra és újra felrémlett bennem, a nevelésem is nagyon fontos volt és a cserkészet is rengeteget adott ezen az úton, majd – természetesen – egy vasárnapi napon igent mondtam az Úr, immár teljesen világos, meghívására.