Bársony Árpád

Bársony Árpád vagyok, 21 éves, az Esztergom Budapesti Főegyházmegye harmadéves
papnövendéke. Ötgyermekes családba születtem, harmadikként. Zsámbékról származom, Budaörsön, majd Budapesten tanultam. Szüleim katolikusként katolikusnak neveltek, bár ezzel kamasz koromban igen meg kellett küzdenem.

Az, hogy hogyan kerültem ide, egy elég érdekes kérdés. Körülbelül 6-7 éves lehettem, amikor
támadt bennem egy gondolat: mi lenne, ha pap lennék? Nem igazán tartottam ezt normálisnak, nem is beszéltem róla senkinek; teljesen természetes volt számomra, hogy majd én is apa leszek, egy nagycsaládos apa. Láttam, hogy ez mennyi örömmel és mennyi nehézséggel, olykor embert próbáló megpróbáltatásokkal jár, de nyilván ennyi idősen nem foglalkozik ilyennel az ember.

Ahogy idősebb lettem, mikor gyakrabban, mikor ritkábban, de előjött a kérdés, hogy mi
lenne, ha pap lennék. Nem akartam, ezért mindig eltereltem a figyelmem erről a témáról. Fizikus kutató akartam lenni (később ez kicsit módosult, de mindenképp természettudományban elmélyült kutató volt a cél). A nagycsaládos lét mellett a cserkészetnek köszönhetően sok gyerekkel együtt nőttem fel, ami tovább erősítette bennem a vágyat: apa szeretnék lenni.
Egyetemre jártam, molekuláris bionika szakon, amikor elérkeztem odáig, hogy a papság
kérdésével foglalkoznom kell. Annyira piszkált az Isten ezzel, hogy nem halogathattam tovább: át kell imádkozni ezt a témát. A család, a házastárs helyett az Istennel egy sajátos kapcsolat választása mellett a papsággal járó felelősség volt az, ami megijesztett. Majdnem az összes pap ismerősömet felkerestem azzal a kérdéssel, hogy ő hogyan indult, mi volt benne a kezdeteknél; azt reméltem, találok valakit, aki ugyanolyan helyzetből indul, mint én. Természetesen nem találtam.

Amikor ki tudtam mondani, hogy „Uram, ha tényleg ezt akarod, akkor együtt megcsináljuk!”
abbahagytam az egyetemet és egy kórházban kezdtem dolgozni. 2016-ban kezdtem a szemináriumot Esztergomban, és most nyáron 2018-ban helyezett át a Bíboros atya ide a Budapestre.

Miért szeretnék pap lenni? Irgalmasrendi szerzetesek „között” nevelkedtem, ami nagy hatással volt, van az életemre. Az emberek, mondhatom Istenre szorulók szolgálatát tartom az egyik legfontosabb feladatnak, küldetésnek.

Ezért válaszolok erre a kérdésre így: azért szeretnék pap lenni, mert a szentségek által a legtökéletesebb módon szolgálhatom az embereket.