Gaál Richárd

Gaál Richárd vagyok, 23 éves görögkatolikus papnövendék, és a Hajdúdorogi Főegyházmegyéhez tartozom. 1995. július 10-én születtem egy szabolcsi városban Mátészalkán, de gyermekkoromat Csengerben töltöttem 2008-ig. 2008-ban Székesfehérvárra költöztünk és itt folytattam tanulmányaimat először általános iskolában, majd gimnáziumban.

Mielőtt beadtam a jelentkezésemet az egyházi középiskolába, akkor én már erősen éreztem egy belső hivatást, hogy pap szeretnék lenni. Gyerekkoromban nem volt túlságosan aktív a templomi közösségben való részvételem, de 12 éves koromban volt egy nagy változás, és azóta erősen érzem, hogy ez az én utam.  14 évesen két jelentősebb helyre adtam be a jelentkezésemet. Gondoltam, hogyha az egyházi iskolába vesznek fel, akkor pap leszek, ha nem akkor tanár, vagy színész. De az Úr üzent, és 2010-ben felvettek a Ciszterci Szent István Gimnáziumba.

Nagyon sokat köszönhetek az itt töltött időszaknak, mert talán ezekben az években érlelődött méginkább az a tudat, hogy Istent és az embereket szolgáljam, mint pap. 2014-ben felvételiztem is a nyíregyházi görögkatolikus Papnevelő Intézetbe, ahová Fülöp Érsek atya fel is vett, és három évet ott is tanulhattam a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Fősikolán.

Kispapi jelmondatomnak a Márk evangélimból való idézetet választottam: „Ne félj, csak higgy!”, hiszen a képzés hosszúsága és nehézsége, valamint az előttem lévő út természetes módon félelemmel töltött el. De mégis ez a kis apró mondat, amelyből erőt tudok meríteni, hogy a hit által, Krisztus által ezek az akadályok leküzdhetőek, sőt, ezáltal mindig több vagyok. Második év után képzésünk részeként szerepel a szociálisév, amely keretében öt hónapot Zsirán, egy Szociális Otthonban felnőtt fogyatékkal élőkkel foglalkoztam. Ebben az időszakban a győri, soproni és szombathelyi görögkatolikus közösségek életét igyekeztem könnyíteni különböző szolgálatokkal. Életem talán öt legszebb hónapját tölhettem itt, sokat tanultam a hívektől, a fogyatékkal élő személyektől, környékbeli emberektől.

Itt értettem meg Szent Pál mély gondolatát: „Sőt magam is áldozattá leszek a Ti lelketekért..”(2Kor 12,15).

Zsira után a szociálisév keretében külföldi szolgálatot is kellett vállalnom. Ez a hely Angliában volt, egy Boarbank Hall nevezetű ágoston-rendi nővérek által fenntartott idősek otthonában, ahol önkénteskedtem. Gyönyörű időszak volt, ahol szintén sok mindent megtapasztaltam, nagy szeretettel emlékezem vissza erre az időszakra is. 2018 nyarán pedig Fülöp Érsek atya megkeresett, és azt kérte tőlem, hogy szeptembertől ne Nyíregyházán, hanem itt a Központi Papnevelő Intézetben folytassam tanulmányaimat.

Ezt az időszakot igyekszem azzal a nyitottsággal és készülettel tölteni, amivel jó emberré, kereszténnyé, és majd pappá formálódhatok. „A szűkölködőnek minden napja rossz, de a vidám kedélyű mindig ünnepet ül.”(Péld 15,15) Életem és hivatásom ezzel az egy szentírási idézettel írható le leginkább. Mindig is vallottam és hittem, hogy embereknek és magunknak csak ezzel segíthetünk. Aki nem mer adni magából, aki bezárkózik és szűkké válik és nem szeret, annak minden napja rossz lesz. De aki inkább a vidámságot, a nyitottságot választja, és meri elfogadni mások szeretetét, annak mindennapja ünnep lesz. Mivel minden ember szeret ünnepelni, ezért ez is az Örök Boldogság felé vezet minket.