Hugyecz Balázs

Hugyecz Balázsnak hívnak, 1994. június 1-jén születtem Balassagyarmaton. Egy kicsi Nógrád megyei faluból származom, Romhányból. Azonban szívemnek éppoly kedves édesapám szülőfaluja, Nógrád is. Ez egy kis település a Börzsöny lábánál.

Hitemet az itt élő nagymamám által kaptam, aki kisgyerekként sokszor magával vitt a templomba, este imádkozni tanított és felolvasott nekem a Képes Bibliából.

Ezek a történetek egészen könnyen magukkal ragadták a fantáziámat, nagy hatással voltak rám. Idővel szülőfalumban is bekapcsolódtam a helyi közösség életébe.

Akkori plébánosom buzdítására 3. osztályos koromtól fogva ministráltam, naponta eljártam szentmisére. Egy összetartó kis közösség alakult ki a fiatalokból, akikkel együtt jártunk ministrálni, betlehemezni és nyaranta kirándulni. Gimnáziumba a váci piaristákhoz kerültem. Úgy érzem, az ott eltöltött évek és az ott megismert emberek is rengeteget segítettek a papság melletti elköteleződésemben.

Óvodás koromtól kezdve többször is felmerült bennem a papság gondolata. Persze mindig akadt valami, ami egy ideig jobban érdekelt, ilyen volt például a régészet illetve a kertészkedés.

A végső, vagy komolyabb elhatározást a gimnázium első évében sikerült meghoznom. Onnantól kezdve biztos voltam benne, hogy van hivatásom, és hogy merre is kell indulnom. 2013 nyarán felvételt nyertem a Váci Egyházmegye papnövendékei közé. Ez év szeptemberében kerültem Kismarosra, ahol újraindult az egyházmegye előkészítő szemináriuma. Ebben az első, azaz előkészítő évben, a tanórák mellett komoly hangsúlyt kapott a fizikai munka is. Remek lehetőség volt tapasztalatszerzésre az élet számos területén. Következő évemet szintén Kismaroson kezdtem, de már bejártam a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karára. Emellett viszont befogadó közösség gyanánt maradtunk egy társammal az újonnan érkezők számára az előkészítő szemináriumban. Két évet végeztünk el így az egyetemből, tehát három Kismaroson töltött év után kerültem most a Központi Szemináriumba.

Viszonylag széles és szerteágazó az érdeklődési köröm. Már 7 éves koromtól fogva régiségeket gyűjtök. Így az évek alatt összegyűlt ez-az, pár éve ebből indult a régi bútorok felújítása is. Mindezek mellett a fantázia világa könnyen magával ragad, szeretem a fantasy témában írt könyveket és filmeket. A Gyűrűk Ura volt, ami egészen magával ragadott. Több páncélt és fegyvert is elkészítettem azok közül, amik a filmben szerepelnek. Tehát a fizikai munka és annak szeretete nem áll távol tőlem.

Hálásan köszönöm mindazoknak, akik imádkoznak értem, hogy továbbra is hűséges maradjak!