Lőw Gergely

Lőw Gergely vagyok, ötödéves papnövendék, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéhez tartozom. A Bosnyák téri Páduai Szent Antal Plébánián nevelkedtem. Regnumi vagyok. A szeminárium első két évét Esztergomban töltöttem, azonban harmadik éve a Budapesti Központi Papnevelő Intézetben folytatom a tanulmányaimat.

Egy vallásos, szerető családba születhettem, amiért nagyon hálás is vagyok. Édesapám biológus az ELTE-n, édesanyám pedagógus. Három testvérem van, egy bátyám és két húgom. A szüleimtől nagyon sok odafigyelést kaptam gyerekkoromtól kezdve, zenetagozatos iskolába jártam, zongoráztam öt évig, de rengeteg sportot is kipróbálhattam. Szertornáztam, öttusáztam, teniszeztem, eveztem, még néptáncoltam is. Egyszóval nagyon színes, mozgalmas gyerekkorom volt. Aztán elkezdtem kamaszodni, és mindennek egy kicsit hátat fordítottam. Elkezdtem gitározni, rockzenét hallgatni, a gimnáziumban alapítottunk egy együttest is. Itt-ott felléptünk, és ekkor, tizedikes koromban szólított meg az Úr. Érdekes számomra, hogy éppen akkor, amikor nem is azzal voltam elfoglalva, hogy őt keressem, hanem szilárd elhatározásom volt, hogy rocksztár leszek. A Jóisten pedig éppen ekkor, és nagyon egyszerűen, hétköznapi módon szólt hozzám. Ministrálás közben, ahogy felálltunk sorba olvasni a könyörgéseket, éppen rám jutott az, hogy „Ébressz papi hivatásokat”. És akkor, ott nagyon szíven talált engem ez a mondat, ez a gondolat férkőzött hirtelen a fejembe: „Lehet hogy pap leszek.”

Ezt a gondolatot persze gyorsan megpróbáltam elhessegetni magamtól, nem igazán tetszett, úgy gondoltam, hogy én jobban tudom, mi a jó nekem. Nagyon vonzott az együttesek élete, a vagányság… Azonban ahogy teltek az évek, eljött az érettségi, és kezdett világossá válni előttem, hogy ez nem az én világom. Pedig sikereink voltak, mégsem éreztem magam a helyemen. Gimnázium után a Műszaki Egyetemen kezdtem el tanulni, az Építőmérnöki Szakon, mindig is nagyon érdekeltek az építkezések, szeretem nézni őket, de a BME-n sem találtam igazán a helyemet. Tanultam persze, eredményeket is értem el, de valami mégis mintha hiányzott volna. Azonban ezzel párhuzamosan egyre többször jutott eszembe a ministráns-élményem, és valami szelíd, de egyre erősödő hívást éreztem.

Sokat gondolkoztam, hogy mi hozta a fordulópontot az életemben, hogyan tudtam végül döntést hozni, de mindmáig nem tudnék egy pontra rámutatni. Meghatározó volt számomra az a hittantábor, ahova először mentem mint vezető, az új káplán, aki még 2011-ben a Bosnyák térre jött, a ministránsvezetés, a gitáros énekkar.

Kívánom nektek, akik a honlapot olvassátok, hogy tapasztaljátok meg a mindennapjaitokban Isten jelenlétét, a nehézségekben az ő erejét, az örömökben az ő szeretetét. Nagyon hálás vagyok a Jó Istennek, hogy a papi hivatással ajándékozott meg, kérem, hogy imádkozzatok értem, a papjainkért, kispapjainkért, és azért, hogy küldjön még sok papi és szerzetesi hivatást. Illetve, hogy mindenki találja meg, mire hívja őt a Jóisten, mi is az ő küldetése, hivatása. Végezetül álljon itt egy ima, ami nekem sokat segített ennek a megtalálásában, és segít most is.

Urunk, mutasd meg világosan, mi az a szolgálat, amire minket hívsz,
add meg a szükséges erőt, hogy bátran és szeretettel válaszolhassunk hívásodra,
hogy életünk bőséges termést hozzon,
hogy boldog és másokat boldoggá tevő lehessen
a te dicsőségedre és embertársaink javára. Amen.