Molnár Ádám

Molnár Ádámnak hívnak, 1997. március 11-én születtem Szikszón. Sajópálfalán élek édesanyámmal, aki könyvelő egy közműipari cégnél, édesapám két éve elhunyt. Egy bátyám van, aki görögkatolikus lelkipásztor, jelenleg Dámócon teljesít helyettes lelkészi szolgálatot.

Tanulmányaimat 2003-ban kezdtem az arnóti Weöres Sándor Általános Iskolában, ahol hat évet töltöttem el. Ezt követően a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégiumba nyertem felvételt és itt is érettségiztem 2015-ben. Az itt eltöltött évek alatt kezdett megfogalmazódni bennem a gondolat és a vágy a papságra. Ez még nem volt azonban teljes elköteleződés, hiszen 11. osztályban matematika és fizika fakultációra jelentkeztem. Ám az utolsó évre ez átfordult bennem, hiszen rádöbbentem mivel is szeretnék foglalkozni az életben. Szeretnék emberek között lenni, segíteni, támaszt nyújtani nekik. Megmutatni Isten mérhetetlen szeretetét, ami mindig közöttünk van. Így az érettségi megpróbáltatásai után jelentkeztem és Isten kegyelméből felvételt nyertem a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolára, görögkatolikus papnövendékként.

A 2018/2019-es tanévben a szemináriumunk által előrít szociális év keretén belül több helyen is vállaltam szolgálatot. Dolgoztam a Budapesti Irgalmasrendi Kórházban betegszállítóként. Ezt követően Kazincbarcikán a Don Bosco Iskola kollégiumában voltam kollégiumi nevelő, valamint ezzel párhuzamosan a Tompa Mihály Általános Iskolában hitoktattam. Ezek után 4 hónapot töltöttem Olaszországban, Ciampinoban, ahol a Bárka Közösségnél voltam önkéntes. Végül pedig 6 hetet dolgoztam a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthon, Óvoda és Általános Iskolában gondozóként.

Az egész szociális évben mindig olyan emberekkel dolgoztam, akik különböző értelemben ugyan, de hátrányos helyzetűek. Vagy idősek és már a mozgásukban korlátozottak, vagy anyagi helyzetük és szociális szférájuk miatt, vagy pedig testi, illetve szellemi sérültek. Ez az év megtanított arra, hogy amink van, legyen szó pénzről, egészségről vagy akár intelligenciáról, az nem természetes. Minden tulajdonságunk, amikkel rendelkezünk azok Isten ajándékai. Nekünk, papnövendékeknek is ajándék, hogy szemináriumban lehetünk, ajándék a hivatásunk.

Végezetül pedig szeretnék hivatkozni kispapi jelmondatomra, amit Szent János evangéliumából választottam: „Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”(Jn 13,35). Fontosnak tartom mindennapjainkban, hogy kimutassuk szeretetünket Isten, önmagunk és egymás felé. Hiszen ha valaki szeretettel tud másokhoz fordulni, ha van egy közösség, ahol a szeretet központi helyet foglal el, annak külső jelei is vannak, azt a kívülről szemlélők is látják és meg is mozdít bennük valamit. Papként ezt szeretném majd megvalósítani, hogy lássák rajtam, lássák az Egyházon Krisztus szeretetét, és indítsa el ez az emberekben az evangélium és az Isten üzenete iránti vágyat.