Szarka Zoltán (Z’zó)

Isten szeretett gyermeke vagyok. 1973-ban születtem Kaposváron katolikus családban. A hitem alapjait anyai dédanyámtól kaptam, aki megtanított imádkozni, és magával vitt a templomba. Hamar kiderült, hogy jó nyelvérzékem van, így sok évnyi nyelvtanulás után Pécsett végeztem orosz-német szakos tanárként, és azóta több iskolatípusban is tanítottam.

A szemináriumba lépés előtt tíz évet teljesen egyedül éltem, de nem magányosan: a szentháromságos Isten megtartó szeretetében voltam és vagyok – és szolgálok nap mint nap. Ezeket az éveket fokozatosan engedtem át Istennek; hagytam, hogy lassan átformálja a gondolkodásomat, és rávezessen arra az Útra, amelyet nekem szánt. Tíz év türelme és szerető gondoskodása, vadhajtásaim nyesegetése kellett ahhoz, hogy lemetssze rólam mindazt a felesleget, amit ostobán és tudatlanul magammal cipeltem.

Ezalatt lélekben is igyekeztem felnőni a feladathoz, és életállapotomból is következően egyre jobban elmélyültem a lelki dolgokban. Elsőáldozó lettem, bérmálkoztam, Élet a Lélekben szemináriumot, Alpha-kurzust, sejtevangelizációs vezetőképzést, Cursillot végeztem. Öt közösségben szolgáltam alázattal és szeretettel.

Tanáremberként az iskolában is igyekeztem közelebb vinni tanítványaimat Krisztushoz. A Lélek ebben a szolgálatban is megsegített: volt, amelyik elvégezte Kaposfüreden az Alpha-kurzust.
Közösségi társaim is szeretettel fogadták a szolgálatomat, és visszajelzéseikből éreztem, hogy látják bennem az Isten országának építőjét, a jó szőlőmunkást. Hallgattak szavamra, kérték és elfogadták a tanácsomat, de az is többször előfordult, hogy azt kérték, „áldjam meg” őket. Egymástól függetlenül, a Lélek súgására négyen is megkérdezték tőlem, hogy nem akarom-e a papi hivatást választani.

Az évek során többször magam is hallottam a Jóisten hangját, hívó szavát (egyszer igazi Istenélményem is volt); többször álmokon keresztül szólt hozzám, de makacsul mindig újabb és újabb „jeleket” kértem tőle hívásának megerősítésére, melyeket rendre meg is kaptam. Az utolsó így hangzott: „Nincs több jel! Tudod, mit kell tenned.”

Folyamatosan csodálkozom, hogy milyen hatalmas munkát végez bennem, értem, általam a Jóisten. Hogy bűneim, gyarlóságaim, hibáim, tudatlanságom és testi-lelki korlátaim ellenére is fel tud használni országa építéséhez.

Ezért Szent Pálhoz hasonlóan ezekkel az „erőtlenségeimmel” szeretek a legjobban dicsekedni, hiszen általuk dicsőül meg a Mindenható Isten. Boldogság érezni, ahogy a szolgálatom által evangelizálhatok és építhetem Isten országát. Boldogság rátalálni a helyes imákra, melyek mindig meghallgattatnak, ha evangelizációs szándékra mondom el őket.

Sem erős, sem bátor, sem optimista nem vagyok – hanem csak reménykedő. Hiszem, hogy nagyfokú hiányosságaim ellenére is használni akar valamire az Úr. Én pedig – kései hivatásként – igent akarok mondani erre a feladatra. Csak a kegyelmében és megtartó szeretetében bízom.
Tudom, rengeteg mindenben kell még fejlődnöm, hiszen csak akkor tudok másokat is hívni az Útra, ha magam is az Úton járok. Igyekszem minden nap megtérni és megvívni a szellemi harcaimat, mert érzem és tapasztalom, ahogy nap mint nap megkísért a Vádló. A Jóisten támogató szeretete nélkül semmire sem mennék. Kegyelmek által, a Jóisten megtartó szeretetében végzem életem szentmiséjét.

Minden Dicsőség Istené!

Z’zó tanúságtételét ide kattintva nézhetitek meg.