Urbán Gábor

Urbán Gábornak hívnak, a Váci Egyházmegye papnövendéke vagyok. Mielőtt a papság felé vezető utat választottam, Monoron éltem családommal együtt. Gyermekkoromban ide jártam általános iskolába, majd később gimnáziumba is.

Hálás vagyok, hogy olyan családban nőttem fel, akik fontosnak tartják a keresztény értékeket, és a mai napig élvezem ezt a támogató hátteret. Már kisgyerek koromtól a helyi egyházközség különböző csoportjaiba jártam, később, kamasz koromban pedig az akkori plébános, Csáki Tibor atya szellemisége ragadott meg, ahogyan munkatársaival egy élő egyházközséget kezdett formálni. Igyekeztem minden ifjúsági és liturgikus programon részt venni, ministráltam, kis ifjúsági csoportot vezettem később, illetve a táborainkban segítőként vettem részt. Magával ragadott az egyháznak ez az arca, amiben megláttam, mennyi érték és élet van egy-egy ilyen közösségben. Ez indított el azon az úton, hogy az egyházmegye berkeiben dolgozzak lelkipásztori munkatársként és közösségszervezőként három településen és fíliáikban, kilenc évig.

A hivatás felé vezető utamat nem tudnám egy konkrét pillanathoz kötni. Úgy érzem, hogy Isten szépen lassan helyezte el azokat az útjelzőket, amik végül hozzá vezettek. Általános iskolás koromban kezdtem érezni egy mélyebb kapcsolatot az Úrral, majd újra és újra találtam valamit az életemben, ami vezetett ezen az úton. Isten nagy szeretetét éreztem meg abban is, hogy hagyott kibontakozni, türelmesen várt, és szabadon tudtam válaszolni akkor,  amikor késznek éreztem magam. Ez a fajta türelmes szeretet az, ami a következő igével van összhangban számomra:

„A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen elviszi az igazságot.” Iz 42,3

Ez a szakasz emlékeztet arra mindig, hogy ha Isten ilyen türelmes velem, akkor én is hasonló türelemmel és odafigyeléssel éljem meg a saját hivatásomat.