Hasap Ferenc

1993-ban születtem Székesfehérváron. Két családos és egy szerzetes nővérem van, aki a Teréz anya rendjében szolgál.

Családunk baráti, nagycsaládos közössége, a helyi hittan- és bibliaórák nagy hatással voltak lelki fejlődésemre.

A helyi, baracskai általános iskola elvégzése után Székesfehérvárra jártam műszaki szakközépiskolába, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen mérnökinformatikát tanultam. Az egyetemi évek alatt éreztem először komolyabban, hogy Istennek más tervei vannak velem, de ezt ekkor az egyetemi nehézségeknek tudtam be.

2016-ban elkezdtem dolgozni egy kisebb cégnél programozóként. Itt nagyon jó munkahelyi közösségbe kerültem, többségében katolikus, regnumi munkatársaim voltak. Aztán egyre inkább hallottam belül Isten hívó szavát, így munka mellett részt vettem a jezsuitáknál egy hivatástisztázó éven. Ez idő alatt a jezsuitákon kívül jobban megismerkedtem a ferencesekkel és más szerzetesrendekkel is, illetve a családos hivatáson is sokat gondolkoztam, de valahogy mindig az egyházmegyés papi hivatáshoz tértem vissza.

A döntésem azonban csak egy évvel később született meg. Sikerült még több időt töltenem Istennel, rendszeresen imádkoztam a rózsafüzért, illetve többet olvastam a Szentírást is.

Összetettem, hogy milyen jelei voltak az életemben Istennek, és ekkor már nagyon egyértelműen kirajzolódott, hogy a papi hivatás felé vezet.