,,Bizonyos lehetsz abban, hogy bármi is történik veled, Isten gondviselése és hatalma veled lesz. Semmi olyan nem tud történni, aminek ne lenne helye az ő szeretet-tervében. Éppen ezért adhatsz hálát mindazért, ami előtted van, és amit majd az idő tár fel apránként a számodra.”
Wilfrid Stinissen OCD Stinissen ezen gondolatával nemrégiben találkoztam, és mélyen megérintett. Életem eddigi eseményeire, tapasztalataira hasonlóan tekintek.
Kisgyermekkoromtól kezdve mindig adottak voltak a körülmények, hogy az Istennel való kapcsolatom növekedhessen. Hálás vagyok mindezért.
Emellett, vagy ennek ellenére mégis furcsa lehet, hogy érettségi után sok minden mást is tanultam, az élet más területein is kipróbáltam magam. E tapasztalatok sokszínűen gazdagítják jelen életemet is.
A közösség Istennel és emberekkel egyre fontosabbá vált számomra az évek során. Mostanra formálódott ki bennem Isten az Ő- és gyermeki szolgálatára megszólító hívására való válaszom.
Sok érzés kavarog bennem, lelkesedés, kétségek, vágyakozás… A következő évek az Őbenne való elmélyülés, a lelki formálódás, a bennem lévő kérdések kitisztulásának ideje.
Lehet, hogy hasonlóan vagyunk mindannyian saját életkérdéseinkkel kapcsolatban. A válaszok keresése és az úton haladás hatalmas kaland mindannyiunk számára.
Stinissen gondolata mentén merem hinni, hogy Isten minden helyzetben, történésben ott van velünk, és hordoz. Így már most fontos, hogy tudjak és tudjunk hálával tekinteni a megtörténtekre és mindarra, amit Isten mindannyiunk számára személyre szabottan végtelen szeretetével szán.