Riesz Benedek

Riesz Benedeknek hívnak, az Esztergom-Budapesti egyházmegye első éves kispapja vagyok, jelenleg 22 éves. Hálás vagyok, hogy egy szerető, összetartó család negyedik gyermekeként nőhettem fel Budapesten.

A Szent Angéla Ferences Gimnáziumban érettségiztem, majd a Szent István Egyetemen folytattam közgazdaságtani tanulmányaimat turizmus szakon. Párhuzamosan beiratkoztam az Esztergomi Hittudományi Főiskola katekéta-lelkipásztori munkatárs képzésére is, ennek eredményeképp – szakmai gyakorlataim elvégzését követően – a Városmajori Plébánia óraadó katekétája is voltam.

Sok éven át aktívan közreműködtem a Városmajori Plébánián közösségeket, csoportokat, programokat és a lelki töltekezés, a hitben való gazdagodás lehetőségeit szervező önkéntesként. A hittanos közösség kiépítésének és működésének számos gyümölcse született, sok gyermeket és fiatalt sikerült egy megtartó háttérrel, életre szóló barátságokkal, valamint a hit, az élő Istenkapcsolat erejével, örömével és békéjével megajándékozni. Mindemellett egy alapítvány kuratóriumának és egy egyesület elnökségének tagjaként, valamint aktív pályázatíróként is igyekeztem szolgálni környezetemet.

Isten személyes felém fordulását, szeretetét először 16-17 évesen tapasztaltam meg, az első ilyen pillanatokat azonban később számomra még felismerhetőbb, még jobban az Istent körvonalazó élményeket követték, amelyek során megtapasztalhattam, hogy milyen jó Vele elidőzni, az Ő hangjára figyelni, és az életemet Vele együtt élni.

Nagy örömöt jelent számomra, hogy számos lelkigyakorlaton találkozhattam Isten felém (és mások felé egyaránt) tanúsított, végtelen és feltétlen szeretetével, az ima és a Szentlélek erejével és kegyelmeivel; a szentmisékben és szentségimádási alkalmakon az Eukarisztia szeretetével, az önmagát ajándékozó Krisztus számos szépséget, üzenetet, útmutatást és békét hordozó jelenlétével, a természetben gyönyörűen megjelenő Gondviseléssel, valamint a gyónásban megjelenő nagy irgalommal. Istennel való kapcsolatom mélyítését szolgálta még például a kateketikai tevékenységem gyümölcseivel való örömteli szembesülés is.

Ez idő alatt lassan, fokozatosan született meg bennem a vágy a papi hivatásra, mely sok-sok öröm forrása számomra. Ez a belső hívás, bár kezdetben meglepő volt, mégis igen vonzónak és lelkesítőnek találtam, és ennek találom ma is.

Ez a meghívás esetemben nem kötődik egy konkrét eseményhez, hanem sokkal inkább jelent egy egyre erősödő belső vágyat, egy utat, amely során felfedeztem, hogy egyre jobban szeretném átadni életemet a Vele való közösségnek, és mások Őhozzá, a végtelen Szeretethez való elvezetésének.

Hivatásomban erre kérdésre törekszem keresni a választ napról napra.

Szeretném életemet Istennel élve szolgálni az Ő nagy szeretete, gondviselése, a Vele való közösség öröme és békéje közvetítésének célját.