Szeminaristák nyári élményei VOL II.

Az alábbiakban Molnár Ádám III. évfolyamos papnövendék nyári beszámolóját tesszük közre.

JÉZUS JELENLÉTE A FESZTIVÁLOKON

Talán kevesen ismerik vagy hallottak már egyáltalán a KözösPont Ökumenikus Fesztiválmisszióról. Ez a húsz éve működő misszió nyárról nyárra járja a zenei fesztiválokat, hogy az ökumené jegyében beszélgetési lehetőséget biztosítson a fesztiválozók számára hitről, egyházról, Jézusról vagy bármiről. Múltban a Sziget, Hegyalja, Fishing, VOLT; jelenben pedig a Double Rise, EFOTT, Ördögkatlan, Strand és SZIN fesztiválokon vállalnak szolgálatot az önkéntes keresztény fiatalok.

Ám hogyan is kell elképzelni ezt az egészet? Már az elején leszögezem ez nem egy direkt, közvetlen misszió. Nem szólítunk meg minden egyes fesztiválozót szentírási idézetekkel és mondjuk nekik, hogy Jézus szeret, te is térj meg. Ehelyett inkább sajátosabb módon teszünk tanúságot hitünkről, kereszténységünkről. A sátrunkba betérők számára azt közvetítjük, hogy a kereszténységnek a 21. században is van jelentősége és jelenléte, még egy olyan felületen is, ahol talán nem is számítanának rá.

A misszió előtt a szolgálatot vállalók három képzésen vesznek részt, ami három hétvégét jelent. Itt megismerkedünk a KözösPont felépítésével, a stáb tagjaival, a programmal, és szituációs gyakorlatokkal igyekszünk készülni a fesztiválra. Ezt követően egyesek kissé izgulva, mások már a tapasztaltságból fakadó nyugalommal, de mindannyian egy céllal vezérelve lépjük át a fesztiválok küszöbét: hogy Krisztust vigyük el a szórakozó fiatalság számára.

Minden évben, minden fesztiválon különböző stábok képviseli a KP-t, és ennek megfelelően mindig más-más témából készülünk fel. Megszokott programjaink a „rajzolj csokiért”, az „írj levelet magadnak”, illetve különféle önismerti tesztek, pszichológiai tesztek, napi kvízek, amikkel behívjuk a fesztiválozókat. Ezután pedig nincs más hátra, mint a kötetlen beszélgetés. Persze vannak, akik csak rövid időre térnek be viccelődni, rajzolni egyet, de számos mélyebb beszélgetés kialakul minden fesztiválon. Az egyik legfontosabb dolog, hogy a betérők megtapasztalják, ők vannak a középpontban, arról és olyan mélységben beszélgetünk, ahogy Ő szeretné, nem ítélkezünk és szeretettel fordulunk feléjük.

Néhány fesztiválon az esti áhítat – amit egy evangélikus vagy református lelkész, vagy egy katolikus pap vezet – nyitott, vagyis bárki becsatlakozhat az imádságba. Felemelő élmény megélni azt a kettősséget, hogy pár száz méterről halljuk, ahogy az egyik zenekar már színpadon játszik, mi azonban figyelmünket a kora esti órákban még az evangéliumra, Isten üzenetére szánjunk. 

Számomra a legfontosabb tapasztalat és élmény, amit a KözösPontnak köszönhetően megtapasztalhattam, hogy igenis napjainkban is vannak olyan keresztény fiatalok – felekezettől függetlenül – akik fontosnak tartják keresztény identitásukat, hitüket és ezt bátran merik felvállalni mások előtt, sőt büszkén tudnak egy fesztiválkörnyezetben erről beszélgetni, tanúságot tenni. A KözösPontban találtam egy olyan kezdeményezést, aminek az egyik fő motorja a szeretet, a krisztusi szeretet. Ezt próbáljuk évről évre megvalósítani, így a szórakozás, buli, koncertek mellett valami sokkal fontosabb értéket is képviselünk, ezáltal válunk Krisztus fesztiválozó tanúivá.

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s