
2019. október 19-én a Mátrába szervezte a MEI az idei kirándulását. Első megállóhelyünk Mátreverebély-Szentkút volt. Ragyogó napsütés fogadott minket. Megtekintettük a templomot, valamint a szabadtéri oltárt. Rövid erdei túra után elértük a remete barlangokat is. A kegyhelyet körülvevő erdő az ősz színeiben pompázott, a levelek a lágy széllel hullottak előttünk a földre. A nap ragyogása az egész tájat megszínezte.
Majd Fallóskúton, a Mátraszentimréhez tartozó kis erdei kegyhelyen vettünk részt szentmisén. A szentmise végén a helyi plébános, Dobák Gábor atya bemutatta a kegyhelyet és az újonnan átadott zarándokházat. A közös ebédünket is itt fogyasztottuk el, majd indultunk tovább Mátraszentlászlóra. A Háromfalu templomát megtekintve, a templom mellől indultunk rövid túrára, amelynek célja a Galyatető meghódítása volt. A Mátra őszi pompájába öltözött bükk és tölgyerdői gyönyörű tájat mutatott. Friss avar ropogott a talpunk alatt, a madarak csicsergését hallgattuk, és követtük a turistajelzéseket. Kb. 1 óra séta után elértük a Galyatetőn található kilátót. A kilátó tetejéről pedig még csodálatosabb kilátás fogadott minket.
A nap zárásaként Gyöngyös mellett, Farkasmályon vacsoráztunk, illetve egy borkóstolón is részt vettünk. Megízlelhettük a számunkra kevésbé ismert Mátrai borok gazdagságát, sokféleségét. A nap jó hangulatban telt, a közös beszélgetések, nevetések, éneklések mind emelték a kirándulás élményét.
