
Október 23-án, nemzeti ünnepünkön szemináriumunk elöljáróival együtt kirándultunk a Pilis-hegység déli részében. A túra szervezője és vezetője Martos Levente Balázs rektor atya és Szabó Gábor harmadéves papnövendék voltak.
A hévvel utazva Csillaghegyen szálltunk le, majd a gyönyörű napsütésben megmásztuk a Rókahegyi kőbánya ormait. Az idő nagyon kegyes volt hozzánk egész nap, amely a jó hangulathoz is hozzátett. Túránkat folytatva megmásztuk a Nagy-Kevély 534 méteres csúcsát. Gyönyörű kilátás fogadott bennünket. A Gellért-hegytől egészen a Gerecséig elláthattunk. A táj, a fák, a csúcs dolomitsziklás gyepei már mind az ősz színeiben pompáztak. Itt fogyasztottuk el közösen az ebédre csomagolt elemózsiákat, majd egy rövid kis szusszanás után folytattuk utunkat.
A Nagy-kevélyről leereszkedve a Teve-szikla fogadott minket, amelynek közelében található az ’’Egri-vár’’. Itt egy újabb pihenőt tartottunk, ahol alkalom nyílt egy kis játékra, pontosabban frizbizésre. A túraútvonalon tovább haladva beértünk Pilisborosjenőre, ahol közösen hűsítettük magunkat egy pohár ital mellett. Majd a túránk zárásaként átvágtunk az Ezüst-hegyen, hogy Üröm határában elérjük kirándulásunk végpontját, a Téglagyári Bekötőút buszmegállót.