
2019. november 15. és 17. között rendezte meg a nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet az Országos Kispapi Focibajnokságot. A foci mellett lehetőség akadt ismerkedésre, találkozásra, és beszélgetésekre egyaránt.
A pénteki megérkezés után közösen ünnepi vecsernyén vettünk részt, amelyet Szocska A. Ábel Nyíregyházi püspök vezetett. Majd a közös vacsora után következett a megnyitó és a sorsolás. Szemináriumunk az Egri Érseki Papnevelő Intézettel és az Esztergomi Érseki Papnevelő Intézettel került egy csoportba. A napot pedig a Sauska pincészet borkóstolója zárta.
Szombaton került sor a mérkőzések lebonyolítására. A helyszín a nyíradonyi sportcsarnok volt. Először az egri csapattal játszottunk, ahol csapatunk 6-1 arányban győzedelmeskedett. Majd a következő meccsünk az esztergomi csapat ellen volt, ahol ismét győzelmet ünnepelhetett csapatunk, 3-0 arányban. Így bejutottunk az elődöntőbe, ahol a szintén egri Redemptoris Mater Missziós Szeminárium volt. A nagyiramú és izgalmakban gazdag meccsen ismét sikerült győznünk, ami nem jelentett mást, minthogy bejutottunk a döntőbe. A döntőben viszont azzal az egri csapattal találkoztunk, aki egy másik arcát mutatta a közös mérkőzésünk után. Kiélezett csatában, fair mérkőzésen sikerült győznünk, és így elhódítanunk az első helyezettnek járó trófeát. Csapatunk két tagja külön díjazásban is részesült: Molnár Ádám a torna gólkirálya lett, Piry Radulov pedig elnyerte a legjobb játékosnak járó díjat.
A mérkőzések után Nyíradonyban vettünk részt vecsernyén, majd az egyházközség vacsorával fogadott minket. A vasárnapi napon a reggelit követően Ófehértóra mentünk, ahol a templombúcsún szolgáltunk.
Hálásan köszönünk mindent a szervezőknek.
A csapat tagjai:
Majlát Tihamér
Mesics Richárd
Molnár Ádám
Piry Radulov
Pongrácz Benedek
Rátkai István
Szakács Péter