Lektor- és akolitusavatás Krisztus Király ünnepén

Krisztus Király ünnepén a hagyománytól eltérően a Központi Szeminárium kápolnájában történt az avatás. Az ünnepi szentmisét Dr. Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be, és a jelölteket is Ő avatta a lektori illetve az akolitusi szolgálatra. A mi kapcsolatunk sokkal személyesebb, hiszen ahogyan a Püspök atya a köszöntőjében ki is tért: „ugyanazokat a lépcsőket tapossuk napról-napra, egy asztalnál étkezünk, úgyhogy a barátaimhoz jöttem.”

Püspök atya a homíliájában a Krisztus Király ünnepén túl, a lektori és az akolitusi rendről elmélkedett. Hangsúlyozta, hogy ezek a rendek nem „kispapi előléptetések”, nem valami hierarchián való feljebb jutás, sokkal inkább szolgálat. Minél magasabbra rendel az Egyház, annál nagyobb szolgálatra hív. A lektori szolgálatban arra kér az Egyház, hogy Isten igéjét olvasva elmélkedjünk róla, hogy mindinkább megismerjük Isten csodálatos titkát. Az akolitusi szolgálatban azt a feladatot bízza ránk az Egyház, hogy a papok munkáját segítve az embereknek elvigyük Krisztus szent Testét, az Eucharisztiát: szükség esetén megáldoztassuk a híveket, valamint a betegeket is.

Idén, az egyházi év utolsó vasárnapján, hárman kapták meg a lektori rendet: Szabó Gábor (Váci Egyházmegye), Szarka Zoltán (Kaposvári Egyházmegye) és Szlama Ákos (Székesfehérvári Egyházmegye). Illetve négyen kaptuk az akolitusi rendet: Arany Ferenc (Székesfehérvári Egyházmegye), Bársony Árpád (Esztergom-Budapesti Főegyházmegye), Csuja Gergely (Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye) és Majlát Tihamér (Szombathelyi Egyházmegye).

Kérem a kedves Olvasót, hogy imádkozzon értünk növendékekért, hogy Isten akarata szerinti papokká váljunk!

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s