2021. november 21-én püspöki szentmise keretében lektor- és akolitusavatást ünnepeltünk közösségünkkel. Hümpfner Erik, Mesics Richárd, Szalai Tamás a felolvasói szolgálatra, Bakos Áron, Illyés Dávid, Pongrácz Benedek, Rátkai István és Riesz Benedek az akolitusi szolgálatra nyert felvételt.

Csupán egy mondat; felszólítás; felhívás; meghívás…? Az avatásra készülve már feltűnt, de igazi súlyát akkor éreztem meg, amikor ott térdeltem Mohos Gábor püspök atya előtt, tartva a Szentírást, és behunyva szemem belsőleg megéreztem Isten jelenlétét. Újra meghívott arra, ami már nem ismeretlen, de valahogy mégis új, valójában mélyebb. Az Ő szava örök, és az élet forrása. A Szentlélek által áthatott viszony meghatározza az Istenhez, embertársaimhoz és nem utolsó sorban az önmagamhoz való viszonyulásomat.

Újabb lépésekre hív, hogy továbbhaladjak a Mester követésében, az „őhozzá hasonlóvá válásban”.

Az akolitus kisebb rend, abban segíti a leendő paptestvért, hogy minél közelebb kerüljön az Úr Krisztushoz, erősebb legyen a kötelék Krisztus és ő közte. Szükség esetén megáldoztathatja a híveket, elviheti Krisztus testét azokhoz a testvérekhez, akik önhibájukon kívül nem tudnak a misén részt venni, temethet és igeliturgiát tarthat.

Jézusnak a magvető példázata nagyon szépen bemutatja: az elültetett mag, jó földben, ha gondozzák, ha minden feltételt megadnak, a mustármagból, ami a magok közül legkisebb, micsoda nagy növény lesz.

Már látjuk, a mag kikel a földből, és már meghozza első leveleit, de még nem fejlődött ki. Kis növény, amit még gondozni kell.

Ez még nem teljes nagysága, de látjuk annak reményét, hogy megláthatjuk azt. Idő, türelem, gondviselés szükséges. Ilyen a papi hivatás fejlődése azon személyek számára, akiket az Úr meghív erre a szolgálatra. A kispap lelkében és személyében valami jó dolog kezdődik el, és ezt a jót tovább folytatja hivatásában, hogy cselekedeteiben megmutatkozzon a krisztusi erények gazdagsága.

A cikk Hümpfner Erik és Illyés Dávid beszámolóiból készült