A 2021/22-es tanév második félévének elején egy különleges eseménynek adott otthont Szemináriumunk, ugyanis rögtön a visszaköltözés után Kocsis Fülöp metropolita atya érkezett közösségünkhöz, aki Kakasi Dávid IV. évfolyamos papnövendéket felolvasóvá, Molnár Ádám V. évfolyamos papnövendéket pedig alszerpappá avatta. Az alábbiakban Molnár Ádám összefoglalóját tesszük közzé a kedves Olvasók számára.

„Ideje, hogy szolgáljunk az Úrnak, adj áldást Uram!” – könyörög a diakónus a görögkatolikus Szent Liturgia elején. A papságra vezető utunk során számtalanszor halljuk különböző aspektusokban a szolgálat, szolgálni kifejezéseket. Különféle területeken találkozunk az érzéssel, amikor nem saját magunkat akarjuk érvényesíteni, hanem

valami nagyobb, valami magasztosabb célra összpontosítunk.

Legyen szó liturgikus, zenei vagy a pasztorális élet bármely szférájáról.

De hogyan is vagyunk mindezekben jelen? Fülöp érsek atya két szempontot is figyelmünkbe állított az esti vecsernye végén mondott homíliájában. Először is Jézus példabeszédét idézte fel nekünk a hűséges és a gonosz szolgáról (vö. Mt 24,45-51; Lk 12,42-46). Boldognak nevezi a hűségest, akit, amikor ura megérkezik munkában találja – hűségének meg is lesz a jutalma. Ellenben gonoszként emlegeti azt, aki urának késedelmében bízva verni kezdi szolgatársait és részegekkel eszik-iszik – el is kergetik őt gonoszsága miatt. Másrészt pedig arra buzdított minket érsek atya, hogy szeressük azt, akit szolgálunk. Különböző ugyan a hivatásunk, hiszen más utakról jövünk, más életszakaszokon megyünk keresztül, bizonyos értelemben talán más is vonz minket a papi szolgálatban, de amit mindannyiunknak szem előtt kell tartanunk, hogy mindig készek legyünk szeretni Krisztust, akinek szolgálunk és aki a szolgálatra hívott bennünket!

Hála van a szívemben, hogy az Isten megsegített minket, hogy eddig eljussunk.

Öröm volt a közösséggel együtt megélni a pillanatot, hogy haladunk előre az Úrhoz. A szemináriumi évek során folyamatosan, apró lépésekként újulhat meg hivatásunk és szolgálatunk. A reverendába való beöltözés, a felolvasó vagy lektoravatás, végül az alszerpap, illetve az akolitus avatás alkalmával, egyre inkább közeledünk a papsághoz, az oltárhoz, Krisztushoz.

Egy alkalommal Cserháti Ferenc püspök atya azt mondta közösségünknek, hogy „Öröm papnak lenni”. Bízom benne, hogy mi is eljutunk erre az örömre, amit egyelőre még fel sem tudunk fogni, de mégis ég bennünk a vágy, hogy életünk hátralévő részében ezt élhessük át: az örömöt, hogy Krisztusnak szolgálhatunk, hogy az Ő szolgálatából részesülhetünk.