2022. március 22-én, kedden este, vesperás keretében került sor szemináriumunkban az admisszióra, melynek keretében Bakos Áron (Székesfehérvári Egyházmegye), Szabó Gábor (Váci Egyházmegye), Szarka Zoltán (Kaposvári Egyházmegye), Szlama Ákos (Székesfehérvári Egyházmegye) és Urbán Gábor (Váci Egyházmegye) papnövendékek befogadást nyertek a papjelöltek közé. A szertartásról és annak élményeiről Urbán Gábor beszámolóját adjuk közre.

Akartok-e lelkileg olyanná alakulni, hogy Krisztus Urunknak és az ő titokzatos testének, az Egyháznak hűségesen szolgálhassatok? – hangzott el a kérdés az admisszió, azaz a befogadási szertartás alatt Varga László püspök atya részéről, felénk, kispapok felé.

Néhány nappal a szertartás előtt megkaptuk mindannyian a jelöltek közül a teljes szöveget, amivel találkozni fogunk. Megragadott ez a mondat már az első olvasáskor is.

Számomra a papságra való készület számtalan Isten felé kimondott IGEN-ből áll.

Igent mondani az első meghívásra, és igent mondani számos helyzetben a képzés folyamán amikor egy újabb részt kért az életemből az Atya. Amikor a fenti mondatot először olvastam el, felismertem benne egy mély meghívást. Akarok-e lelkileg olyanná alakulni, hogy Krisztussal járhassak az úton, és az Ő egyházát szolgálhassam, egy életen át. Az a csodás ebben a mondatban, hogy nem rám parancsol, hanem megkérdez, és megnyitja a teljes szabadság kapuját. Rám van bízva, hogy én mit szeretnék.

Számtalanszor találkoztam ezzel a szabadon hagyó mély szeretetével Istennek, hogy kér tőlem valamit, és a kezemben van a döntés, mit válaszolok. Hosszasan időztem efölött a mondat fölött az előkészület alkalmával. Hiszen könnyű mondani, hogy persze, én pap szeretnék lenni, mi másért is lennék itt? De nagy szükség van az ilyen mérföldkövekre,

amikor újra és újra kimondhatom, teljes szabadsággal, hogy valóban ezt szeretném, hűségesen szeretnék szolgálni, ott és úgy, ahova Isten küldeni szeretne.

Nagyon mélyen érint minden ilyen pillanat, akár a beöltözés vagy ez az admisszió is. Hálás vagyok, mindenkinek, aki azon fáradozott a házban és a házon kívül is, hogy egy mély és valóban szívből fakadó igent tudjak mondani Istennek újra. Mindenki imája érezhető volt, aki értünk imádkozott, úgy gondolom, hogy mindannyiunk számára akik akkor öten ott álltunk Püspök atya előtt és ki tudtuk mondani a kérdésre a választ

„Akarok” valódi szívből fakadó vágy és válasz volt.