Fogadjátok szeretettel ezt a keresztutat, mely idén is a szeminárium kispapjainak elmélkedéseivel kísér el Benneteket.

Szép imádságot kívánunk!

Bevezetés

Írta: Riesz Benedek

1. állomás – Pilátus halálra ítéli Jézust   

Írta: Rátkai István

Szűnni nem akaró lárma és zajongás rázza meg Jeruzsálemet. A lázongó tömeg véredet, a halálodat követeli. Pár napja még királyként köszöntöttek, most pedig halálra ítélnek. A nagy hangzavarban a rágalmak, sértések és ütések hada közt Te némán, s csendben állsz. Nem zavar a zaj. Nyugodtan várod az ítéletet. Már nem félsz. Alázattal elfogadod a keresztet, a fájdalmat, a halált mi érettünk. A mi megváltásunkért. Emberi ésszel nézve abszurd, de szívedet békesség tölti be.

Urunk, Jézus Krisztus! Köszönjük, hogy vállaltad értünk a megaláztatást, a keresztet. Engedd, kérünk, hogy e zűrzavaros világban is meghalljuk a Te békét hozó szereteted hangját, hogy szembe tudjunk nézni félelmeinkkel, nehézségeinkkel, fájdalmainkkal, s azokat őszinte szívvel el is fogadjuk.

2. állomás – Jézus vállára veszi a keresztet         

Írta: Mesics Richárd

Nagy levegő, hatalmas elszántság, de mindenekelőtt bizalom.

-Kezdődjön el, Atyám! Kérlek ne hagyj el engem!

És Jézus vállára vette a keresztet. Vállára vette minden bűnünket, hogy megszabadítson minket szörnyű súlyuktól. Nem arra ment, amerre a katonák terelték. Azon az úton haladt, amelyet az Atya szánt neki kezdettől fogva. Ő erre igent mondott és végig megmaradt rajta minden nehézség közepette. Nem azért, mert könnyű volt, hanem mert végig bízott. Bizalommal lépett rá az útra és bizalommal maradt meg rajta. Így mentette meg az embert és így támadt fel a halálból. Kérünk Téged Urunk, hogy mindig töretlen bizalommal haladjunk előre a Te utadon, s így jussunk el atyai karjaid szerető ölelésébe.

3. állomás – Jézus először esik el a kereszttel   

Írta: Rátkai István

Urunk Jézus Krisztus első alkalommal esik el a kereszt súlya alatt, a mi bűneink súlya alatt. Mennyivel könnyebb lenne a porban maradni, mennyivel könnyebb lenne egyszerűen feladni. Nem volt már elég ennyi szenvedés? Nem. Jézus feláll, nem gondolkodik, szeret minket, s nem kételkedik. Feláll, s a bűneink terhét újra és újra vállára veszi. Tovább megy, s szeretetével, szenvedésével a mi lelkünket menti.

S én mit teszek, amikor elesek? Amikor vétkezem, vagy sikertelenség ér engem? Felveszem-e a keresztet? Felveszem-e a keresztet, amikor otthon, a munkahelyen, az iskolában vagy bárhol megsértenek? Felveszem-e, ha valamilyen súlyos feladat áll előttem, felveszem-e amikor kudarc ér engem, felveszem-e amikor szenvedés, bánat gyötör, vagy fekszem a porban, s nem állok föl?

Felveszem-e életem keresztjét, ha elesek? Felveszem s bízva Isten irgalmában, feléje egy újabb lépést teszek.

4. állomás – Jézus találkozik édesanyjával     

Írta: Hümpfner Erik

Mária csendben követ. Együtt halad fiával. Közel szeretne lenni, mert mindig is közel volt hozzá.

A szerető, odaadó, féltő gondoskodás, amely éveken, évtizedeken át tapintható volt a Szentcsalád életében, most egyfajta kínokkal telt, a fájdalmas jelenen változtatni nem tudó, néma jelenlétben ölt testet.

Mária tudja, hogy mi végre jut fia, és azt is, hogy ezen ő semmit sem tud változtatni. Gyermeke meg fog halni, megölik, és ő nem tehet semmit.

Ebben a szívszaggató valóságban adatik meg az a néhány pillanat, perc, amikor közel tudnak újra kerülni egymáshoz. Nincsenek szavak, csak tekintetük találkozik, tán meg is érintik egymást. Ennyi adatik, de ebben minden ott van. A legmélyebb szeretet. Így haladnak tovább az úton. Tudják, hogy ennek így kell lennie.

Urunk, kérünk, add meg nekünk is azt a bizonyosságot, amely életünk legsötétebb óráiban, a legnagyobb megpróbáltatások közepette is megtart a te közelségedben tudván, hogy mindez akaratod szerint történik. Add meg nekünk, az állhatatos szeretet ajándékát, amely által a legkilátástalanabb helyzetekben is képesek vagyunk fogni a te óvó kezed.

Légy mindig velünk!

5. állomás – Cirenei Simon segít vinni a keresztet   

Írta: Szlama Ákos

Ó, Cirenei Simon, mennyire magamra ismerek benned. Egész nap kint dolgoztál a mezőn, most pedig fáradt, kimerült és megviselt a tested. Arra vágysz, hogy haza menj és megpihenj a kellemes családi légkörben. És mi történik?

Minden egy szempillantás alatt a feje tetejére áll! Korábbi elképzeléseid szertefoszlottak. Ráadásul a durva katonák feléd közelednek, majd megragadnak, és egy kínzásoktól megtépázott emberhez löknek, akivel első ránézésre biztosan semmiféle kapcsolatot nem alakítanál ki. Majd arra kényszerítenek, hogy segíts neki vinni a keresztet. Bár bensődben tiltakozol, de mégis megteszed, nehogy nagyobb baj legyen…

Hányszor menekülünk mi is a kellemetlen helyzetektől, különösen is a  lelki gyötrődésektől?! Hányszor imádkozunk azért, hogy múljék el életünkből a fájdalom kelyhe?! A Cirenei is vonakodott, és menekült is ezektől, de ez a pillanat örök életre megtaníttata vele a leckét: éppen a legkevésbé várt, legmegalázóbb szenvedésében került olyan közel Jézushoz, mint még soha. Felismeri, hogy ha ettől a szenvedéstől megmenekült volna, talán sohasem találkozott volna az Úrral.                

Urunk Jézus! Taníts minket, hogy ne mindig a szenvedések elmúlásáért imádkozzunk, hanem azért a kegyelemért, hogy megmutasd számunkra, hogy az érted vállalt szenvedéseink által miben kerültünk Hozzád közelebb!

6. állomás – Veronika kendőt nyújt Jézusnak

Írta: Mesics Richárd

Veronika ad. Nem valami drága holmit, nem csillogó ékszert, vagy értékes ruhát nyújt Jézusnak, nem is örokbe adja neki, de az Úrnak most pontosan arra van szüksége, úgy van szüksége, amit és ahogy azt az Őt kísérő asszony nyújt neki. Veronika észrevette Mestere szükségét, meglátta az ember szenvedését és cserébe örökre magával hordozhatta Isten arcát. Mily nagy jutalom! Mily hatalmas kitüntetés egy látszólagos csekélységért. Hát nekünk a megdicsőült Emberfia nem ad-e sokkalta többet minden jócselekedetünkért, melyért embertársunkat szolgáljuk. “Bizony mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” Kérünk Istenünk, add hogy mindig észrevegyük, ha akár egy testvérünk is szükséget szenved. S legyünk elég bátrak segítségére sietni.

7. állomás – Jézus másodszor esik el a kereszt súlya alatt  

Írta: Hümpfner Erik

Durvaság, ócsárlás, siránkozás… Közöny, káröröm, elkeseredettség. Mindezek közepette Jézus keresztjét hordozva másodszor is a földre roskad mérhetetlen fájdalmak között. Megmozdulni is fáj, nemhogy újra felállni, és tovább vinni a súlyos keresztet. Kimerülten mégis erőt gyűjt, feláll, és továbbmegy, hogy megválthassa őket, megválthasson minket, minden embert.

Uram, kérlek, ne engedd, hogy életünk útjának nehezebb szakaszain a csüggedés, a reménytelenség, a kilátástalanság felül kerekedhessen rajtunk, és ott ragadjunk a magányos sötétségben, ahol nincs élet. Kérlek, mindig légy mellettünk, adj erőt, hogy legmélyebb szenvedéseink közepette is példádat követve, belőled forrásozva Veled tudjunk felállni és továbbmenni.

8. állomás – Jézus találkozik a síró asszonyokkal     

Írta: Szarka Zoltán

Lám, milyen más e találkozás! Nemrég árnyas ligetekben találkoztunk. Hallgattátok a tanító szót; vidámság volt, békesség és nevetés…

De most nincs más, csak hangoskodás, zűrzavar és félelem. Látom a szemetekben a rettenetet és a bánatot. Látom közöttetek ácsorogni a gyermekeiteket, karotokban a kisdedeket. Sirattok engem – siratjátok magatokat… Mert tudjátok, hogy valami végleg megváltozik.

Honnan jöttetek, jó asszonyok? Jeruzsálemből, Kafarnaumból? Vagy Kijevből, Odesszából, Kárpátaljáról?

Sírtok, mert nagy gyalázat van most a világon; tombol a sátán látszólag megfékezhetetlenül. Azt kérdezitek: mit tehetünk az elnyomók igájával szemben? Hol van az ígért szabadulás és az Isten Országa?

Bizony, mondom néktek, közöttünk van most is.

Nézzétek a keresztet a vállamon! Ez az a jel, melyben győzedelmeskedem. Ma is, holnap is és mindörökké…

9. állomás – Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt     

Írta: Csupor Márton

Mit gondolhattak a melletted állók, Uram, Édesanyád, Veronika, Simon, a katonák? Mit érezhettek magukban, amikor látták, hogy mégis, mekkora súly, micsoda teher, ami alatt immár harmadszor rogysz össze?

Hatalmas fájdalom lehetett mindezt végignézni. Mert nem csak őket, vagy nem csak minket hordozol. Válladon vagyunk mindannyian egytől-egyig, a keresztet alkotó szálkák sokasága pedig gyarlóságaink, nehézségeink, bűneink. Most látom én is, hogy ott vagyok. 1-1 szálka formál meg engem és az én bűneimet. S még ekkor is mondhattad volna, hogy nem, ebből nekem nem kell több. De te nem így tettél, Uram. Te vállaltad, és véghez is vitted.  S te halálra adtad ezért életedet, hogy ezáltal hívd életre tieidet.

Szerető Urunk! Köszönjük, hogy nem mondasz le rólunk, legyünk bármilyen szennyesek is. Köszönjük, hogy hordozol minket mindvégig, és az úton alakítasz minket, lelkünket és életünket, így pedig egyre szorosabb kapcsolat formálódik köztünk.

10. állomás – Jézust megfosztják ruháitól        

Írta: Illyés Dávid

„Ruháit a katonák osztották el. De mivel köntöse varratlan volt, megbeszélték, hogy nem hasítják el, hanem kisorsolják. Így teljesedett be az írás: Elosztották ruháimat maguk között, köntösömre sorost vetettek.” (Jn 19,23-24)

Uram, én is számtalanszor téptem le ruhádat, az én bűneim miatt. A felelőtlen beszédemmel, cselekedeteimmel másokat megalázva és előítéletemmel megfosztottam fele barátaim méltóságát. Jézusom, oly sok módon bántottalak téged, másoknak okozott fájdalmakkal. Kérlek, Uram bocsáss meg bűneimet, és könyörögve kérlek, segíts meg, hogy embertársaimban mindig Téged láthassalak.

11. állomás – Jézust a keresztre szegezik     

Írta: Szarka Zoltán

Nem maradt más csak a szenvedés: a tűző nap, a szomjúság, az elgyötört test, a húsba maró szegek…

Isten Báránya a vágódeszkán.

De te ezt a fát is szereted, Uram. Egész életedben fával dolgoztál, azt munkáltad, alakítottad nagy szeretettel, hogy bölcső, asztal, taliga vagy borral teli kupa legyen belőle az emberek szolgálatára. József műhelyében megtanultad, hogy csak szívvel-lélekkel, alázattal és a megmunkálnivaló anyag iránti szeretettel tudsz valami újat, valami szépet teremteni.

Ez a szeretet, ez az alázat munkál benned még most is. Íme, az utolsó megmunkálandó anyag, amely már az életedet követeli, hogy beteljesítsd Atyád akaratát, és véghezvidd a megváltás nagy, végső művét. Gondos munka ez is – zokszó nélkül, tökéletesen.

Egy názáreti ács makulátlan műremeke…

Köszönöm, Jézusom, hogy most, földi utad végén is mesterművet készítesz. Olyat, amely örökre megmarad…

12. állomás – Jézus meghal a kereszten

Írta: Csupor Márton

A legméltóbb áldozat, amit ember valaha adhatott Istennek, a világot megváltó és a lelkeket megszentelő élet immáron befejeztetett. És amikor ott függ, kiszolgáltatottan, megalázva, elernyedt testében akkor válik teljessé az Ő szeretetének megnyilvánulása. Mert vére által magához von minket, embereket, akiket a semmiből teremtett és életre hívott.

Urunk, kereszthalálod a te szereteted legfőbb jele, példa, hogy mi is adjuk életünket másokért. Segíts minket, hogy meghalhassunk önmagunknak, önzőségeinknek, hűtlenségeinknek, s élhessünk igazán Neked, Jézus, aki meghaltál értünk, s e szent halálnak köszönhetően nyerted meg nekünk lelkünk életét.

13. állomás – Jézus testét leveszik a keresztről

Írta: Hasap Ferenc

Végtelennek tűnő keresztút után mintha megállt volna az idő.

Mária karjaiban tartja Fiát, csendben, némán szemléli.

Fájdalmai rettenetesek.

Mint egy anyának, aki megszüli halott gyermekét.

Mária, aki megtett volna mindent Fia életben maradásáért, most el kellett viselnie a szenvedést.

Anya, aki most is igent mond Fiára.

Anya, aki mindnyájunk Anyja lett.

Mária, ahogy Fiad mellett ott voltál mindvégig, légy velünk is örömeinkben és szenvedéseinkben, most és halálunk óráján!

14. állomás – Jézus testét a sírba helyezik   

Írta: Mesics Richárd

Drága Testedet, Uram, a szikla gyomrába tették, föld alá rejtették, a napfénytől elzárták. Nehéz követ görgettek sírod bejárata elé, hogy megmentésünket megakadályozzák, végleg eltüntessék életünk értelmét, teljesen elássák mindazt, ami jó.

-Akkor vége? – gondolták a tanítványok – Pedig mi láttuk… Láttuk Őt vízen járni, láttuk vakot, bénát gyógyítani, láttuk holtat feltámasztani, láttuk Őt úgy ragyogni, ahogy semmi más nem ragyoghat itt e földön! És mégis. Itt fekszik a sírban mozdulatlanul.

Ebben a fájdalmas gyászban, szívet tépő csendben, talán csak Mária volt az, aki remélt. Az, akinek 7 tőr járta át a lelkét nem szűnt meg hinni. Ahogy a szentíró mondja: “Szívébe véste szavaikat és el-elgondolkodott rajtuk. ” Uram, add hogy a teljesen reménytelennek látszó helyzetekben, mikor csak a sötétet látjuk magunk körül, harsányan viszhangozzanak bennünk szavaid, s Igédbe kapaszkodva végtelenül beléd vetett bizalommal hagyjuk, hogy kivezess minket a sötétségből, s a halálból feltámassz az életre.

Zárszó     

Írta: Riesz Benedek

Ez a keresztút, ez az út, amelyet Veled jártunk, most nem ér véget. A függöny kettéhasadt – megnyílt az út Hozzád, megnyílt az út a Veled való megdöbbentő közelségbe.

A Te társaságodban felüdülhetünk, Nálad, Aki tanúságot tettél a mérték nélküli szeretetedről, arról a szeretetről, amely nem a teljesítményünkön múlik. Rád mindig számíthatunk, Rád, Aki most megmutattad, hogy nem riadsz meg a fájdalmas, küzdelmes és nehéz pillanatoktól sem. Nálad otthon lehetünk, Nálad, Aki válasz vagy a legmélyebb vágyainkra, Akiben értelmet nyer életünk.

Folytassuk utunkat Veled. Vagy talán ne is Veled, hanem sokkal inkább Benned. A Te személyedben, a Veled való legbensőségesebb egységben, a Számodra való szüntelen jelenlétben – a jelenlétben, amelyben élet van.