Zarándok-ének.
A mélységből kiáltok hozzád, Uram!

Uram, hallgasd meg szavamat!
Legyen füled figyelmes
hangos esedezésemre.

Uram, ha a vétkeket számon tartod,
Uram, ki állhat meg előtted?

Hiszen tenálad a bocsánat,
hogy féljünk téged.

Benned bízom, Uram.
Lelkem bízik az ő szavában;
várja lelkem az Urat,
jobban, mint az őr a hajnalt.

Jobban, mint az őr a hajnalt,
várja Izrael az Urat,
mert az Úrnál van az irgalom,
és bőséges nála a szabadítás.

Ő megszabadítja Izraelt
minden gonoszságától.

Bizalommal vársz rám!

Egy hang, egy apró rezdülés, oly észrevehetetlen. Csend van, nyugalom. De mégis valami, valaki megérint engem. Nem értem. De bízom benne, valamiért várom, várom Őt. Hátha most valami történik. Hátha újra, mint egykor régen átölel egy váratlan mosoly, egy csendes szó, egy kedves hang, vagy maga a mély csend.

De nem, nem is én várlak, hanem Te vársz engem. Te még mindig vársz rám, Te még mindig bízol bennem. Amikor a mélységből kiáltok, mikor a Golgotán szenvedek, mikor az emeleti teremben megérintelek, mikor nálad bocsánatot nyerek. Te vársz, s bízol bennem. Vársz, hogy valamit éppen nekem adj.

Nekem adni? Ugyan mit, s miért? Ki vagyok én Neked? Miért vagyok oly fontos neked? Miért várlak, vágylak úgy Téged, elmondhatatlanul?

Uram, most hozzád szól szavam, Rád vártam, ki nap mint nap velem vagy. Ki vártál rám, hogy most Veled legyek. Ki bízol bennem, s csendben hordozol tenyereden!

Miért várhat Rád nap mint nap? Ki vagy neki Te? S Te miért vársz rá? Ki most Ő Neked?

Lehetőséged van most a „mélységbe” kiáltani! Akár egy csotkival, vagy egy rózsafüzérrel, vagy azok nélkül imádkozni a Jézus imát!

Uram, Jézus Krisztus, Élő Isten Fia, könyörülj rajtam bűnösön!