1 kispap – 2 kérdés! II. rész

Szabó Gábor

Van olyan élményed, amikor megérintődtél az Isten jelenlététől?

“Egyszer kirándulni mentünk plébánosommal, és egy hegy tetején szentmisét ünnepeltünk.

Sokakért imádkoztunk, és közben megéreztük azt a Szeretetet, amely körülvesz minket és jelenvalóvá vált a kenyér és bor színében.

Rendkívüli körülmények között, ketten voltunk csak – és az Isten. Azóta az a kő, ott a hegy tetején – mely „oltárkővé vált” – mindig ezt az Istennel való találkozást juttatja eszembe.”

Mit (illetve talán pontosabban kit) jelent számodra Isten?

“Ő az Atya az árvaságban – Ő a Fiú a gyermektelenségben – Ő a Lélek a kiüresedettségben – Ő a Teremtő a végtelenben – Ő a Barát a csendben – Ő az Alfa és az Ómega a létben – Ő a Megváltó a bűnben – Ő a Kegyelem az elesettségben – Ő az Irgalom a sebzettségben – Ő az Élet a halálban – Ő a Zálog a föltámadásban – Ő a Minden mindenben – Ő az Élet az életben – Ő az Én az énben.”

Utschalott Árpád

Hogyan hallottad meg Isten hívását a papi életre és szolgálatra? Volt, amikor úgy érezted, hogy Isten egészen közel van?

“19 éves voltam, szakácsnak tanultam, mellette megvolt a lehetőségem a szolgálatra, szóval zajlott az élet. Egy nagymarosi ifjúsági találkozón éppen szentségimádás volt. Egy atya elmélkedést vezetett, külön kitérve rá, hogy ha Isten másfelé indít az elmélkedés közben, inkább arra terelődjünk, nem muszáj az ő szavait követni. Nem tudtam belehelyezkedni abba, amit az atya mondott, pedig megpróbáltam, de ebből csak görcsös erőlködés lett. Jobb híján csak néztem az Oltáriszentséget. Aztán még mindig néztem. Viszonylag hirtelen elfogott egy nehezen leírható érzés, mintha a Szentség és én két erős mágnesként vonzódnánk egymáshoz. Mindketten egyhelyben voltunk és mégis közeledtünk egymáshoz. Valahonnan nagyon mélyről törtek fel belőlem a „papnak hív” szavak. Nem tudtam másra gondolni, annyira specifikus volt az érzés. Lesokkolt. A szentségimádás után a programban műhelyfoglalkozás volt. Nem mentem egy műhelyre sem, helyette Nagymaros utcán sétálgattam. Póbáltam megfogni egy épkézláb …tulajdonképpen bármit a fejemben, de az érzések és a gondolatok csak kavarogtak. Képtelen voltam bármire is gondolni néhány órán keresztül. A találkozó után néhány barátommal összeültünk és elmeséltem nekik az egészet, majd az ezután következő két évben foggal körömmel küzdöttem a papság gondolata ellen – utólag visszagondolva egyszerű megtalálni az okát: megijedtem – és egy harmadik évet töltöttem úgy, hogy rábíztam az Úrra az egészet. Aztán jött 2019 nyara. Az utolsó vizsgám hétfői napra esett, azon a héten kezdődött két hét napközis tábor az otthoni, a kartali plébánián, ahol én segítőként jelen voltam. Egy rövid hétvége után Szécsénybe mentem, egy lelkigyakorlatra, amit a főiskola szervezett. Onnan péntek délután értem haza és szombat délután már a Galgamenti Nagyboldogasszony Ifjúsági Közösség táborában voltam, segítőként. A tábor után két nappal négynapos ’turnéra’ mentünk egy gödöllői színtársulattal. Elrepült a nyár két hónapja. Hogy jön ez ide? A kartali táborban a szolgálatban jelen volt az Isten, a lelkigyakorlatban lelkileg nagyon sokat töltődtem, a közösségem táborában pedig mind szolgálatban, mind töltődésben megtapasztaltam az Istent. Mondhatni, a lelki-akkumulátorom 150%-os töltöttségen volt.

Augusztus elején egy kirándulás alkalmával váratlanul (éppen bámultam ki a buszablakon) bekúszott újra az agyamba és a szívembe a kérdés: „Jössz?”.

Túltöltöttségem a tetőfokára hágott és magamban csak annyit mondtam: „Jövök Uram, ha Te is akarod.”

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s