“Nem tudod leírni, csak átérezni!”
Ez a felirat több fiatal pólóján is megjelent a 2019-es Ifjúsági Világtalálkozón, amelyet Panamavárosban rendeztek meg. Sok öröm, rengeteg mosoly, váratlan találkozások és a valósággal való teljes szembesülés jellemezte zarándoklatunkat.
Január 17-én indultunk Costa Rica fővárosába, San José városába, ahol tapssal, táblákkal és nagyon nagy szeretettel fogadtak minket. Itt vettünk részt az előtalálkozón, amelyet a Shalom Közösség szervezett. Részt vettünk közös táncokban, szentmiséken, szentségimádáson, felvonuláson, koncerteken, amelyek a közösségi élményt növelték. A szállásunk helyi családoknál volt, így belekóstolhattunk a helyi hétköznapokba is. Sőt, az egyik nap a családokkal volt a program, így közösen kirándultunk a Costa ricai hegyvidék esőerdőiben, sőt még egy vízesést is útba ejtettünk. Másnap pedig a csoporttal közösen felkerestük az Irazu vulkánt is.
Január 21-én este autóbusszal indultunk Panamavárosba, a főtalálkozóra. A sok felhőkarcoló árnyékában megtapasztaltuk, hogy az éremnek két oldala van, és mi a valóság. A külváros egyik plébániájának családjai fogadtak be minket, akiknél megtapasztaltuk azt, hogy milyen erős a hitük az embereknek itt, akik ilyen szerény körülmények között élnek. A főtalálkozón átélhettük Ferenc Pápa fogadását, a pápai szentmisét, és előtte a virrasztást, amely számomra az egyik legszebb élmény volt. Több százezren csendben voltunk, és egyszerre éltük át a találkozást Istennel. Megindító és örökké emlékezetes pillanatok voltak ezek.
A katekéziseket Böcskei László nagyváradi megyéspüspök tartotta. De ebben is volt egy kis csavar, amely az összetartozásunkat erősítette. A magyarországi és romániai csoportoknak közösen voltak a katekézisek és a szentmisék. Püspök atya kiemelte a meghívást, amelyet Sámuel történetén keresztül tárt elénk. Valamint Szűz Máriáról, mint példaképről is halhattunk. Püspökatya a katekézisek végén fogadta a kérdéseket, személyes tanúságtételeket, amelyek az előadás végén megfogalmazódtak bennünk.
Ferenc pápa a beszédében felhívta a figyelmünket, hogy legyünk az Egyházban mindig jelenlévő állandó újdonság tanúi. A tanítvány mibenlétét is megemlítette a pápa, aki szerint, ha valaki elindul az úton, az már tanítvány, aki leül, az vesztett. Ferenc pápa elmondta, hogy a találkozó végén nem készül dokumentum, nem ez lesz az eredmény. Az eredmény az ima lesz, és a remény az arcukon.
De mit is hoztam haza a találkozóról? A rengeteg mosolyt, örömöt és beszélgetést azokkal a fiatal katolikusokkal, akik a világ más tájain élnek. A tapasztalatcsere útján új ötletekkel gazdagodtam, és megismertem új módokat, ahogy az egyes nemzetek ünneplik a szentmisét. És még egy dolgot: bárhol és bármikor vagy, akármilyen körülménnyel, mindig legyünk nyitott szívűek Isten és a többi ember felé.
Pongrácz Benedek