Nagy ajándéknak tartom, hogy Budapesten tanulhattam a Pázmányon és a Központi Szemináriumban élhettem és itt készülhettem fel 1995 és 2001 között a papságra. A KPI-ben töltött hat évre nagy örömmel és hálával tekintek vissza. Többen voltunk a Szombathelyi Egyházmegyéből, jó kapcsolat alakult ki a papságra való készülés alatt nemcsak a szemináriumi falak között, hanem sokszor…
Címke: szeminárium
Nuncius atyával találkoztunk
Május végén meglátogatott bennünket Michael August Blume nuncius atya, akivel közösen imádkoztunk, vacsoráztunk és beszélgettünk. Örömmel mesélt életéről, hivatásáról, a jelenlegi tevékenységének kihívásairól, illetve szívesen válaszolt a kérdéseinkre is.
Középpontban az Eukarisztia
Az Eukarisztiában valóban jelen lévő Istennel való kapcsolatunk elmélyítését, lelki életünk gazdagítását, az imára való ráhangolódást segítheti az az elmélkedés-sorozat, amelyet kispapjaink fordítottak tavasszal egy angol nyelvű kiadványból. Az elmélkedés-gyűjtemény elérhető ide kattintva.
Sörkóstoló a házban
Az év vége felé haladva egy hétköznap este kispapjaink betekintést nyerhettek a sörkészítés rejtelmeibe, folyamataiba, típusaiba, és természetesen néhány különlegesebb fajtát meg is kóstolhattunk. Képekben számolunk be élményeinkről.
Centralista – online
Szemináriumunk általunk szerkesztett újságja, a Centralista legfrissebb száma online is olvasható, elérhető ide kattintva.
MEI majális, új szolgálatok
Májusban került megrendezésre a MEI (a szeminárium kulturális és közösségszervező csapata) által majálisunk a szeminárium tetőteraszán. A grillezés, közös vacsora és a kötetlen együttlét mellett ezen a napon kerül sor a különböző szolgálatok felelőseinek évenkénti megújítására – így mindenki törekszik odaadó munkával hozzájárulni a szeminárium életéhez.
Szülők látogatták meg a házat
Egy májusi hétvégén a kispapok szülei személyesen is betekintést nyerhettek szemináriumunk életébe, mindennapjaiba, külső-belső tereibe. A programot előadások, beszélgetések, ima és közös ebéd tarkították, de természetesen kötetlen találkozásra is lehetőség volt. Jó volt találkozni, ezt a napot együtt tölteni! :)
Keresztút – lelkiségi írások
A húsvétra, feltámadásra való készület jegyében nagy szeretettel ajánljuk figyelmetekbe keresztutunkat, melynek minden állomását kispapjaink szövegezték. Jó olvasást, elmélkedést, töltekezést kívánunk! A keresztút elérhető ide kattintva.
Tavaszi házkirándulás
A kispapok és elöjáróik közösen kirándultak el Székesfehérvárra, ahol szentmisén vettünk részt a Püspök atya vezetésével, aki a püspöki palotában is körbevezetett minket, betekintést nyerhettünk továbbá az egyházmegyei múzeum tárlataiba, valamint több plébánián is vendégeskedhettünk. Élményeinkről képekben számolunk be.
Bajnokság a házban
Március közepén nagyszabású bajnokságra került sor a szemináriumban – a kispapok különféle versenyszámokban, például ping-pongban, dartsban, honfoglalóban, csocsóban egyénileg és csoportosan is, jó hangulatban mérhették össze képességeiket. A többnapos eseményről képekben számolunk be.
Nyílt estére várjuk az érdeklődőket!
Nagy szeretettel várunk minden papi hivatás iránti érdeklődőt következő Nyílt esténkre – május 10-én. Milyen az élet egy szeminárumban? Miért jó papnak lenni? Melyek a papi hivatás jelei? Hogyan lehet jelentkezni? A gyakran ismételt kérdésekre itt válaszolunk.
Központis emlékeim – Reisner Ferenc
Dr. Reisner Ferenc, a győri Brenner János Hittudományi Főiskola rektora mesélt szemináriumi élményeiről. A katonai szolgálatból vissza térve valamikor a tanév végén, az elöljárók részéről felmerült a gondolat hogy valakit a győri egyházmegyések közül szeretnének fölküldeni a következő tanévtől a Központi Szemináriumba. Nem tudom mi alapján, de engem választottak ki. Nem voltak ilyen ambícióim, mindig…
A papság örömteli, szent kaland!
Interjú Marton Zsolt atyával Van, aki megrendül, van, aki mérhetetlen örömmel fogadja, ha a környezetéből valaki elindul a papság felé vezető úton, szemináriumba vonul. Rengeteg kérdés vetődik fel ilyenkor felekezeti hovatartozástól függetlenül is az emberekben. Most következő rövid interjúnkban a Központi Papnevelő Intézet rektora, Marton Zsolt atya segít eloszlatni néhány félelmet, illetve nyújt praktikus tanácsokat…
Rektori köszöntő
Kedves Látogató! Szeretettel köszöntöm a budapesti Központi Papnevelő Intézet honlapján! A Seminarium Centrale 1803 óta a papnevelés fontos központja. Eleven közösségében együtt járjuk az emberi érettség, a krisztusi tanítványság, a szellemi és lelki fejlődés útját. Jézus ma is szólít mindannyiunkat: „Evezzetek a mélyre!” Erre a hívásra válaszoltunk és válaszolunk mi is. Dr. Martos Levente Balázs…
Útmutató weboldalunkhoz
Nagy szeretettel köszöntünk új weboldalunkon! Engedd meg, hogy egy kis segítséget nyújtsunk a honlapon való tájékozódáshoz. Betekintést nyerhetsz szemináriumunkba a képgalériánk segítségével, illetve megismerkedhetsz házunk lakóival is itt. Érdekel a papi hivatás, a szemináriumi élet? Számos, gyakran felmerülő kérdésre válaszolunk itt. Kispapjaink által írt lelkiségi írásokat, fordításokat itt olvashatsz, reméljük, hogy ezek a tartalmak gazdagodásodra…
Központis emlékeim – Beer Miklós püspök atya
Nagy ajándékként fogom fel, hogy éppen a II.Vatikáni Zsinat idején lehettem, lehettünk teológusok. Pontosabban egy évvel a Zsinat megnyitása előtt vettük fel a reverendát /éppen október 11-én!/ és 1965. december 8-án szenteltek alszerpappá /akkor még ilyen is volt!/, amikor Szent XXIII. János pápa bezárta a Zsinatot. Viccesen azt mondtuk egymás között, hogy azért volt október…
Beszámoló a panamai ifjúsági találkozóról
“Nem tudod leírni, csak átérezni!” Ez a felirat több fiatal pólóján is megjelent a 2019-es Ifjúsági Világtalálkozón, amelyet Panamavárosban rendeztek meg. Sok öröm, rengeteg mosoly, váratlan találkozások és a valósággal való teljes szembesülés jellemezte zarándoklatunkat. Január 17-én indultunk Costa Rica fővárosába, San José városába, ahol tapssal, táblákkal és nagyon nagy szeretettel fogadtak minket. Itt vettünk…
Legyetek mindig derűsek!
Egy elsőéves centralista naplójából Hű…! Csak most van egy szusszanásnyi időm írni valamit, annyi itt a program meg a kötelező tennivaló. De a lényeg: jól vagyok. Már mindenki ismer – és egy-két kivétellel Z’zónak is hív. Mindössze 24 óra kellett, és a rektor atya már Cserháti püspök atyának is így mutatott be. A beköltözés estéjén…
Böjte Csaba árváinak gyűjtöttünk
„Krisztus születik, dicsőítsétek, Krisztus a mennyből jő, ünnepeljétek, Krisztus a földön, büszkélkedjetek, énekeljetek az Úrnak, minden föld, és magasztaljátok őt, ó, népek, mert Ő megdicsőíttetett!” Az idei karácsony különleges készületben telt. Két magyarországi szeminárium papnövendékei, egy katolikus egyetem és egy debreceni óvoda egy jó cél érdekében fogtak össze, hogy a krisztusi jót vigyék el egypár…
Disznót vágtunk Borbányán
A MEI szervezésében (Magyar Egyházirodalmi Iskola, a szeminárium kulturális és közösségi eseményeit koordináló szervezet) egy februári hétvégén Nyíregyházán vendégeskedhettünk. 6:45. – 4°C. 13 kispap. Pálinkaszag. Egy bizonytalan 147 kg-os disznó – más néven házi sertés… Intézkedések az EU-konformitás jegyében. Egy 4 fős, helyi, szakértő férfiakból álló bizottság. Egy gyors, célratörő, hatékony mozdulat. A hajnali alapművelet…